Gulácsy Lajos (1882 - 1932): Lánykérés. olaj, vászon, jelzett, 59x47 cm Tanulmány A rokokó ruhás, bordó selyemkabátján fodros zsabót viselő fiatalember feszengve ül a rizsporos parókája alól szigorúan figyelő öregúr vizslató pillantásának kereszttüzében. Balra, szinte alig láthatóan sejtelmes nőalak tűnik fel, a testét borító zöld kosztüm leomló ráncait halványan világítja meg a nyitott ablakon beáradó napfény. Gáláns, titokzatos jelenet, amelynek feloldására aligha lenne esély, ha nem ismernénk a festmény közgyűjteményben őrzött párdarabját. A Herman Ottó Múzeum hasonló méretű, s csaknem azonos kompozíciójú Gulácsy-képe - a rajta olvasható felirat szerint - egy lánykérés döntő pillanatát ábrázolja: Olivér megkéri Olíviát. A festő 1922-es gyűjteményes tárlatán is bemutatott kép és most felbukkant változata a népszerű brit író, Oliver Goldsmith nagy sikerű regényének, A wakefieldi lelkésznek egyik jelenetét dolgozza fel. Gulácsy Lajos monográfusa, Szíj Béla a következő szavakkal elemezte a múzeumban őrzött festmény erényeit: ,,A leánykérés áhítatos pillanata határozza meg elsősorban a mondanivalót, de a rokokó élmény mellett a biedermeier világából is megsejtünk valamit, és ez is Gulácsy sajátos meglátását mutatja. A szemközti ablakon beáradó napsugarak szinte bearanyozzák a szereplőket, az ablakon túl pedig a fényben úszó városképi részlet és a ragyogó égbolt, mint a szabad messzeség tűnik föl. A XVIII. századi velencei mesterek képein is megtaláljuk a háttérnek ezt a felragyogó megoldását, és különösen megtaláljuk ott az előzményeit annak a finom aranysárgás és olajzöld árnyalatokban dúskáló meleg barna tónusnak, amely a képmező egészét átjárja. Honnan támadhatott Gulácsy képzeletében maga a téma és a főhős nevének, Olivier-nek megválasztása? Goldsmith Olivier-t, A wakefieldi lelkész című regény kalandos és hányattatott életű szerzőjét kedvelt írói között említették már előző méltatói is. Bizonyára megragadta érdeklődését az említett mű naivul idilli, szentimentális története, sok túlrajzolt részlete, amelyekben a valós helyzeteket is mintha folytonosan saját paródiájuk kísérné. Közben egy rokonszenves leánynak, Olíviának sorsa úgy alakul, hogy ő is és atyja is, a wakefieldi lelkész, a leánykérés meghitt pillanatait várja. Gulácsy most sem illusztrál, hanem élményeit (ez esetben valószínű, hogy az irodalmi élményt) művészi lelkületének legegyénibb sajátságai szerint újraköltötte." A wakefieldi lelkész szinte megjelenése pillanatától kezdve festmények és sokszorosított grafikák sorát ihlette. Gulácsy minden bizonnyal találkozhatott a regénynek egy illusztrált példányával, amely előképül szolgálhatott számára. A téma két, csaknem azonos kompozícióban való megfestésére magyarázatul kínálkozik Lehel Ferenc 1922-es Gulácsy-monográfiájának alábbi passzusa: ,,Lajoska határtalanul csüngött képein. Kedvenc festményeinek oly magas árakat szabott, hogy megmaradjanak neki. (...) Ha mégis megvett valaki belőlük egyet, azt titokban lemásolta és a duplumot adta át a vevőnek. Ilymódon némely képe csekély eltéréssel két, sőt több példányban van magánkézben." A most felbukkant festmény jól illusztrálja Gulácsy jellegzetes témaválasztásának, szín- és formaalakításának minden jellegzetes vonását: redukált, szűk regiszterben mozgó kolorit, lebegő formák, furcsa, zavarba ejtő perspektivikus megoldások, hol vaskosan festett, hol szinte áttetsző, transzparens képi részletek jelennek meg rajta. Amit sokan ügyetlenségnek vélnek alkotásaiban, a pontatlan anatómia és a formaképzés következetlensége, valójában tudatosan választott módszerének egyenes következményei. Az esetlegesség, kiforratlanság látszatát keltheti az is, hogy a kép felületén egyszerre van jelen az aprólékos rajz és az impulzív, széles ecsetkezelés, a lazúrosan könnyű és a zsírosan, vastagon felhordott festék. Gulácsy saját szavai adnak magyarázatot minderre: ,,a kép egyes részei kidolgozatlanok maradnak, torzítanak, esetleg rajzhibásoknak látszanak... ez nemhogy hibája, hanem legnagyobb értéke a képnek, erre a hatásfokozásra már bizonyos mértékben rájött Giotto és Giorgione is, akik már szándékosan bizonyos hanyagságot is megengedtek festményeiken maguknak." Ezek a tudatosan használt eszközök segítették Gulácsyt abban, hogy elemelkedjen a látvány gúzsba kötő konkrétumától és az álom transzcendens szféráján keresztül kitágítsa az ábrázolás, a műalkotás dimenzióit. Molnos Péter Irodalom: Lehel Ferenc: Gulácsy Lajos dekadens festő. Budapest, 1922. Eisler Mihály József: Gulácsy Lajos. In: Magyar Művészet, 1933. 65-70. Gerevich József-Ungvári Gábor: Gulácsy Lajos személyiségének vázlata. In: Valóság, 1977/9. 86-96. Szíj Béla: Gulácsy Lajos. Budapest, 1979. Szabadi Judit: Gulácsy Lajos. Budapest, 1983. Gulácsy Lajos: A virágünnep vége. Budapest, 1989.
